vese

ADJON ESÉLYT A VESÉINEK!

CSÖKKENTSE A NYOMÁST!

3 hónapnál tovább fennálló 60 ml/perc/1,73m2 alatti
becsült glomerulus filtrációs ráta (bGFR) esetén idült vesebetegség (CKD) áll fenn.

MI AZ IDÜLT VESEBETEGSÉG (CKD), ÉS MIT TEHETÜNK ELLENE?

Era logo Astrazeneca logo

CKD ESETÉN A KORAI DIAGNÓZIS KULCSFONTOSSÁGÚ

Minél hamarabb derül fény a CKD diagnózisára, annál jobb.

A kezelőorvos a betegség felismerését követően javasolhat olyan kezeléseket, melyek

bizonyítottan lassíthatják a CKD rosszabbodását (progresszióját), és segíthetnek megőrizni a veseműködést.

MILYEN FELADATOKAT LÁT EL A
VESE?

A vesék igen komoly feladatot látnak el: többek között a szervezetünk méregtelenítését végzik. Folyamatosan szűrik a keringő vért, eltávolítják a benne lévő salakanyagokat, és a szervezet igényeinek megfelelően szabályozzák a beteg vérében az ionok koncentrációját és vegyhatását. Előfordulhat, hogy a vese működése nem áll helyre betegséget követően, ezért különösen fontos, hogy mindent megtegyünk veséink védelme érdekében.

A vese működése testünk összes szervére kihat. A szív és a vesék különösen szoros kapcsolatban állnak egymással – az egyik sérülése a másik károsodását vonja maga után, és súlyos szövődmények kialakulását eredményezheti.

Milyen feladatokat lát el a vese?

MENNYIRE JÓL MŰKÖDNEK A VESÉI?
LEGYEN TISZTÁBAN AZ ÉRTÉKEKKEL!

A CKD-t 5 stádiumra szoktuk osztani. Az egyes stádiumokat az úgynevezett bGFR érték alapján határozzuk meg, mely megmutatja, milyen jól látja el a vese a szűrőfunkcióját.

Szerencsére a bGFR értéket a kezelőorvos könnyen figyelemmel kísérheti, mivel a rutinvizsgálat során elvégzett átfogó laboratóriumi vértesztek többsége tartalmazza azt.

A bGFR értékének követése segítségével az orvos észlelheti a veseműködés romlására utaló, figyelmeztető jeleket. Ilyen esetekben Ön és kezelőorvosa megbeszélhetik, milyen további, megelőző lépéseket kell tenni az egészsége érdekében.

Mennyire működnek jól a veséi?

*a bGFR jelentése: becsült glomeruláris filtrációs ráta.

HOGYAN ALAKULHAT KI A CKD?

A CKD-t „néma betegségnek” is szokták hívni, mivel a legtöbb beteg semmilyen tünetet nem tapasztal a korai stádiumban. Számos olyan kockázati tényező van azonban, melyek gyakrabban fordulnak elő azoknál, akiknél később CKD alakul ki.

A cukorbetegség (diabétesz), a magasvérnyomás, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedések a CKD vezető kockázati tényezői. Vannak azonban egyéb rizikófaktorok is, melyek egy részét befolyásolhatjuk, más részét nem.

Az alábbi ábrán feltüntettük a gyakori kockázati tényezőket, mint például a diabétesz a magasvérnyomás, az etnikum, a testsúly, a családi anamnézis és az életkor.

HOGYAN ALAKULHAT KI A CKD?

MIT TEHET ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY
MEGAKADÁLYOZZA A CKD
ROSSZABBODÁSÁT?

A korai kezelés bizonyítottan segít megőrizni a vese működését, és lehetővé teszi, hogy dialízisre csak később, vagy egyáltalán ne legyen szükség. A dialízis, vagy vesepótló kezelés egy olyan terápiás folyamat, melynek segítségével a salakanyagok kiszűrhetők a vérből, ha a vesék már nem képesek megfelelően ellátni ezt a feladatot. Dialízisre általában a CKD 5. stádiumában kerül sor, amikor a vesék már a működőképességük legalább 85%-át elveszítették.

Felsoroltuk, mit tehet Ön annak érdekében, hogy megelőzze a CKD rosszabbodását. Jó hír, hogy ezek a teste egyéb szerveire, például a szív- és érrendszer állapotára is jótékony hatással vannak!

Ha Ön cukorbeteg, tegyen meg mindent a helyes kezelés és a megfelelő vércukorszint érdekében. A diabétesz a CKD kialakulásának egyik leggyakoribb oka.

Ellenőrizze és kezeltesse megfelelően magasvérnyomását

Tartsa megfelelő értéken koleszterinszintjét, amivel megakadályozhatja az erek további károsodását

Tartson vesebarát étrendet – kérjen tanácsot dietetikusától.

Figyeljen a megfelelő folyadék-fogyasztásra.

Minden szedett gyógyszeréről számoljon be kezelőorvosának, még a vitaminokról és a recept nélkül kapható készítményekről is. Ezek között előfordulhat olyan is, mely károsan hat a vesére

Mozogjon, és igyekezzen elérni az egészséges testsúlyt

Ne dohányozzon – a cigarettázás rontja a veseműködést

Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát, aki adhat Önnek olyan gyógyszereket, amelyek védhetik veséjét és lassíthatják a vesefunkció romlást

NINCS EGYEDÜL!

A becslések alapján 10 CKD beteg közül 9 nincs tisztában azzal, hogy beteg. Ön a szerencsések közé tartozik, ha tud a betegségéről.

A megelőzés és a korai beavatkozás segíthet lassítani a betegség romlását, vagy akár meg is akadályozhatja a veseelégtelenség kialakulását.

Hasznos lehet az is, ha ismeri a legújabb terápiás eljárásokat és a betegséggel kapcsolatos eredményeket.

Igyekszünk mindent megtenni a CKD korai szűrése és a helyes diagnózis felállítása érdekében.

Három egyszerű lépéssel Ön is sokat tehet az egészségéért:

3 lépés az égészségéért
Facebook logo facebook.com/eselytaveseknek

Mellékhatás/Nemkívánatos esemény/Minőségi
panasz bejelentése és orvosszakmai kérdés
esetén: +36 1 883 6500 vagy
https://contactazmedical.astrazeneca.com

AstraZeneca Kft. 1117 Budapest
Alíz utca 4. B ép. I. em.
Tel.:+36 1 883 6500; www.astrazeneca.hu.

HU-6636, Lezárás dátuma: 2023.04.04.